Második Ima Szent Civiliuszhoz

 abból az alkalomból, hogy a civil szervezetek  mintegy negyven százalékának

  pályázata formai hiányosságokra hivatkozva  nem kapott működési támogatást

az NCA törvény által elkülönített 7 milliárd forintból.

Jogorvoslatnak helye nincs!

 

 

Szent Civiliusz!

 Minden Civilek  Kitalált  Védőszentje!

 

Hozzád akkor írtuk első könyörgésünket, amikor  világossá vált, hogy  a Nagy NCA nevezetű háború után Civiliádában valami bűzleni fog, és azért találtunk ki, hogy legyen kihez fordulni, ha eljő az idő.  Az idő elérkezett: mára, ahogy ez  az elektori választásoknál már előre látható volt, csak Te maradtál egyetlen védelmező  sok ezer magyar civil szervezet számára. Te mindent tudsz, így tudod azt is, hogy  a Nagy Országos Tanács úgy határozott, hogy széles e hazában nincs döntései  ellen jogorvoslatnak helye. Sejtjük, azért, hogy a nyomorultak sírását ne kelljen meghallani. Kényelmesebb beosztottakkal formai hibákat találtatni, mint utána járni annak, hogy ki milyen körülmények között és mennyit dolgozik. Maradtál Szent  egyedüli vigasz és lehetőség számunkra.

 

A Kollégium úgy döntött  Szent Civiliusz,  hogy hiába serénykedtél, ha netán  nem tettél jó helyre egy vesszőt, több kilónyi kérelmedben,  akkor neked a nagy égi áldásból nem juthat semmi, Jaj nekünk szegény fejünknek! Nézz reánk ó szent és világosítsd fel a Nagy Agyakat arról, hogy nem a Forma az Isten, hanem a Tartalom a dolgok veleje. Mi lenne  Civiliádából, ha csak jól kitöltött űrlapokat lobogtatna a szél a nagy magyar éhes civil ugaron? . Világosítsd meg őket, hogy az eredendő bűnt akkor követték el, mikor nem demokratikusan építettek fel  egy életidegen központi elosztó  rendszert.  ami magasan lebeg  Civiliáda színes mezeje felett,  és nem képes meglátni, hogy mi és  hogyan zajlik alant.

 

Másnak hiába tennénk fel a kérdést, hát válaszolj nekünk Szent Civiliusz! Hova lett a sok pénz? Miért nem jutott sok ezer civil szervezetnek egy árva garas sem! Mit gondolsz Szent, miért vajúdtak a hegyek és szültek jó pár kövér és rengeteg meztelen templom egeret? Mit gondolsz Szent, hogy égbekiáltó dolgokat lehet művelni milliárdokkal? Mit gondolsz Civiliusz, az Országos Tanács miért gondolja azt, hogy egy általa kiagyalt rossz képlet alapján számítva szét lehet osztani a közpénzt és a rongyosoknak, a talpasoknak, akik nem tudnak íródeákot fogadni semmit sem kell juttatnia?

 

Te belelátsz egyesületünk munkájába Szent és tudod, hogy mi tíz éve közhasznúnak fogadva dolgozunk. Nagy dolgokat vittünk véghez, rossz pályázatunk még soha nem volt. A mi kérelmeinkben hibát találni olyan, mintha tűt keresnének a szalmakazalban. A Mindenható Kollégium mégis megtalálta a megoldást (biztosan nagy fejtörésébe került valamely famulusnak). Idézem  a „ bűnűnket”:  „ A közhasznú nyilvántartásba vételt elrendelő jogerős végzés a szervezet képviselője által nincs hitelesítve.”  Érted, Védőszentünk? Mert mi nem értjük. A Magyar Bíróság végzését - ami mellesleg 9 évvel ezelőtt kelt és  mellette van a 30 napnál nem idősebb  Megyei Bíróság eredeti nyilvántartási lapja, szerény szolgádnak hitelesíteni kellett volna? Tudod, a Magyar Bíróság az nem akármi, amit az aláír, az igazán szent. Hol jövök én ahhoz, kicsi a legkisebbek között, hogy őket  hitelesítsem? Vagy már ott tartunk? Pogány világ ez Szent! Féltünkben, hogy valami hiba ne legyen,  miután a kb. 40 oldalnyi kérelmet elküldtük (Alapító Jegyzőkönyv SZMSZ nevü ördög meg minden) valamennyi oldalt ketten aláírtunk és  lepöcsételtünk. Nem hiszem, hogy ezt az oldalt kihagytuk volna. Ellenőrizni nincs jogom és lehetőségem, mert a   Nagy Tanács úgy döntött, hogy  jogorvoslatnak helye nincs.

Saját otthonodban van egyesületed irodája, magad fizeted a költségeidet, konyhapénzedből fedezed a pályázatok előfinanszírozását, megalázkodva mecénásokhoz járkálsz? Hát csak járkálj.

Ja, hogy hétmilliárd? Nem kis pénz ám az, Szent! Eltarthat ám az jó pár embert! Tudom Szent, hogy mi nem emberek vagyunk, hanem csak egy szervezet, ezért találtunk ki téged és közbejárásodra várunk. 

                                                                             Továbbra is  Talpasok Meztéláb

 

Igaz tisztelőd Huszár Józsefné Júlia

a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület

első számú demokratikusan választott önkéntes szolgálója

 

 www.venoke.hu

ahol rólunk minden, ezenkívül hozzád intézett első imánk 

és az NCA-ról szóló korábbi véleményünk is írva van.

 

Veszprém, 2004. szeptember 1.