2. Erőszak (Miért ver az „amúgynemrosszember”?) Uramisten. Szűkebb ismeretségi körömben (jó középosztálybeli értelmiségi családok) 4-5 nő van, akit vert, vagy ver a férje. Részegen, dühtől eltorzultan, vagy csak úgy. Veri. Miért veri? Azért veri, mert verheti. Mert gyengébb, mert kiszolgáltatott, mert a verő frusztrált és gyáva, talán valahol szintén megalázott ember, aki itt éli ki agresszivitását. Szösszenet: Vali és Lajos eddig 40 évet éltek le együtt. Lajos az utóbbi pár évben már nem veri Valit. Rá van szorulva Vali gondoskodására, és mivel Valinak gyöngy kezei vannak, nagylelkűen eltűri, hogy az asszony még nyugdíjasan is pénzt keressen azért, hogy neki finom falatokat tudjon főzni. Vali a titkos kincsei között - kinek nincsenek ilyenek - őrzi a látlelete, azokról a sérülésekről, amit akkor kapott, mikor hasában levő gyermekét védte férje részeg brutalitásától. Lajos már többször kutatta át a lakást a 30 évvel ezelőtt született dokumentumért, mindig sikertelenül, mert Valinak leleményes rejtekhelyei vannak. Vali nem akar a látlelettel a bíróságra menni. Elválni sem akar öregségére. Miért dugdossa akkor a rémes éjszaka emlékét féltett kincsei között? – Azért, hogy megmutathassam majd a gyerekeimnek, hogy ki volt az apjuk. Ez a látlelet a rejtett fegyver, amit elő lehet majd venni, ha Lajos gonosz lesz. Lajos most is gonosz. Válogatott eszközökkel szekírozza párját, rengeteget veszekednek, de tudom, hogy Vali soha nem fogja gyermekeinek vagy unokáinak megmutatni a látleletet arról a verésről, amit terhesen kapott, és amibe csaknem bele halt . Szégyenli. Ő szégyenli. Ha én miniszter lennék, akkor sem tudnám Valit és társait megvédeni, de harcolnék az erőszak ellen az új és a jó törvények erejével. Időnként bizony kiemeltetném a Lajosokat még akkor is, ha a Valik mindig visszafogadnák őket. Hogy hogyan tenném ezt? Nincs messze Ausztria, megnézném, hogy ott hogyan csinálják.
3. Hagyományok (Kinek - né, kinek néni?) Itt van mindjárt a nevünk. Még vagyunk egypáran régiek, akiknek a neve egyszerűen né vagy életkortól függetlenül kedvesen Manyika, vagy Zsuzsika. Szösszenet Hivatalos megbeszélésen vagyunk egy nagy vállalat vezetőjénél. Folyik a beszélgetés. Mellettem a képviselőasszony. Én mint a nagyreményű, de egyelőre kis jelentőségű civil szervezet vezetője. Az i-gazgató úrral most találkozom elősször. Kellemetes, szellemes ember. Engem következetesen Zsuzsikának szólít, ami tekintettel nagymama koromra és arra, hogy cirka 10 évvel idősebb vagyok nála, még jól is eshetne. Kicsit azért fészkelődömn és egy jól elkapott szünetet kihasználva kissé félénken megjegyzem:„Nem Zsuzsi a nevem, hanem Júlia.” „Jaj bocsánat, bocsánat, tudja, azért jön a számra a Zsuzsika , mert eddig minden titkárnőm Zsuzsika volt.” Jó ízűen nevet, milyen praktikus megoldás. (Én is nevetek, mert eszembe jut, hogy ezzel én is így vagyok. Én is valamennyi eddig meglevő háziállatomat, légyen az kutya, vagy macska, Matyinak hívtam. Így egyszerűbb volt, de ezt nem mondtam hangosan Janinak.) Ha én miniszter lennék, illem tanítást vezetnék be minden Jani számára. Ha én lennék a miniszter, a sokféle lehetséges névhasználat mellett minden különösebb engedélyeztetés nélkül megadnám a régi névhasználattal bíró asszonyoknak azt a lehetőséget, hogy az ő nevük is előjöhessen a né mögül. (A környezetemben már számos asszony neve után írja keresztnevét. Például: Horváth Béláné Katalin.)
4. Előítélet (A szőke nőről vagy mindegy kiről ) Kedves Társaim, eredeti, vagy festett, szőke és nem szőke, esetleg ősz hajú lányok ez az eset pontosan így történt. Figyeljetek ! Szösszenet: Ez csak nő lehet! Csak egy nő vezethet ilyen borzalmasan ! Nézd a barmot. Te hülye tyúk! Te ez vagy részeg, vagy nem tudja, mit akar! Te liba, Te! Nézd, most meg előz, és nem indexel! Megőrülök a női vezetőktől! Tartom a szám és lapulok a vezető melletti ülésen. Nem egészen értem az értelmetlen indulatokat, de az előttünk vezető hosszú vöröses szőke tényleg nem a legjobban vezet. A nagy forgalom miatt nem tudjuk a szőkét megelőzni, így hosszan hallgatom a női vezetők nem éppen hízelgő jelzőkkel koszorúzott képességeiről szóló előadást a felsőbbrendű tolmácsolásában. Felébred bennem a szolidaritás, de nem tudok szembe szállni az előítélettel, mert mihelyt megemlítem az ismeretségi körből egy-egy remekül vezető hölgy nevét, vagy a tényre hivatkozom, hogy a nők kevesebb balesetet okoznak, már kapom is vissza: Nézd meg, nézd meg ezt a tyúkot! Mit csinál ez? Nézd meg, most meg elaludt, miért nem előz? Lapulok, nem szólok. Sajnálom a nőt, tényleg nem sokat ülhetett volánnál. Végre tiszta az út. Hurrá, előzhetünk! Mikor elhúzunk mellette, oldalt fordítja a fejét. Vezetőnk a rutinszerű egyezményes jellel mutatja, hogy mi a véleménye a másik szellemi képességeiről. Megpillantom a szőke arcát. A hosszú haj elölről két oldalt lefolyó bajuszban és formásan körbenyírt szakállban folytatódik. Az arcát borító rengeteg szőr keretezte szájból ápolatlan sárga fogak villannak ki. Hirtelen nem is tudom, hogy mire emlékeztet engem a volánnál ülő úr. Egy biztos. Nem tyúkra. Ha én lennék a miniszter, gyűjteném, és közzé tenném a hasonló igaz történeteket Macsó úr okulására. Ha én miniszter lennék, figyelembe venném, hogy minden bizonnyal kevesebb frusztrált női vezető lenne, ha több nő lenne a vezetést oktatók között. Ez a tanácsom nem csak a járművekre vonatozik.
Szösszenet I. A kormányzat és a hivatalosságok erőlködnek. Kedvezmények, juttatások, az anyaság szépségének bemutatása. Sajnos ez mind egyre kevésbé hatékony. Miért nem születik több gyermek? Zseniális ötletem támadt. Segíteni kellene a téma kutatásával foglalkozó tudós, csupa nyakkendős bizottságnak megtudni, hogy mi az oka annak, hogy meglepő módon a jó módú emberek körében születik a legkevesebb gyermek. Javaslom megkérdezni Évát, aki szép és fiatal, közeledik a 30. évéhez, lakás, egzisztencia, jó anyagi háttér, minden adott a gyermekszüléshez. Feddőleg szegezem neki a kérdést: Éva, igazán, hogy gondolod az életedet gyermek nélkül? Hogyan tudod megfosztani magadat a legnagyobb örömtől, ami nőt érhet? – Rám néz, sudár szép alakja meghajlik, szemén kicsi fátyol. Lassan mondja: Én akarnék, de Lali nem akar. Ha én miniszter lennék, programokat indítanák az apaság dicséretére. Segítségül hívhatnám ehhez - mondjuk - Shakespeare szonettjeit. Gyönyörű műsor lehetne valamelyik TV csatornán. Ha én miniszter lennék, szigorú is lennék. Gyermektelenségi adót fontolgatnék. Vagy ha nem, mindenképpen lobbiznék azért, hogy a gyermeket vállaló ember anyagilag ne kerüljön hátrányba. Szösszenet II. Kati boldog, modern anya. Szakkönyvek, határozott, meleg, de ésszerűen korlátozó nevelési elvek szerint építi kisfiával közös életét. Árpika szépen nő, fejlődik, egyre többet tud a világról. Kati gyönyörű közös óráik alatt rengeteget mesél. Mikor a mesék elfogynak, maga talál ki elmesélni valót, vagy hosszú, meghitt sétáik alatt régi, klasszikus olvasmány élményeit gyermekmesévé varázsolja mindkettőjük örömére. Úgy érzi, hogy gondolatai átadása a legtöbb, amit fiának adhat. Büszke arra, hogy tevékenysége nem merül ki a klasszikus anya szerepben: - Vedd fel, edd meg és takarózz be. A közös séták és beszélgetések a nap csúcsát jelentik számára. Megyünk sétálni! És már boldogan veszi elő Árpi kabátját. A fiú kelletlenül kászálódik fel a számítógép elöl, és Katit mellbe vágja a nem várt kérdés: Anya, muszáj? Kati a székre ejti Árpi kissé már kinőtt piros kabátkáját. Tudja, hogy itt az idő - nem várja még, de hallja a közeli jövőből kérdéseire kamasz fia nyegle válaszát: Anya Te ezt nem érted. Leveti a kabátját. Tudja, hogy itt az idő. Nemcsak a kis piros kabátot, őt is kinőtték. Nem, nem muszáj - .feleli halkan és hirtelen nem tudja hova tegye üres kezeit… Ha én lennék a miniszter, részmunkával, foglalkoztatással, informatikai oktatással, hasznos civil tevékenységgel látnám el azokat az asszonyokat, akik kicsi gyermekük kezét akkor, úgy és addig akarják fogni, ahogy és ameddig ezt a gyermek és fejlődése feltétlenül igényli. Ha én miniszter lennék, elérném, hogy a korosodó értékes, remek asszonyok, akkor, úgy és addig dolgozzanak, ameddig ők ezt igénylik. Nem lenne muszáj.
6. Alávetettség (Génjeinkbe kódolva ) Szösszenet I. Sárika véleménye erről az egészről. Tudod Julikám, csak sajnálni tudom ezt a sok szerencsétlen asszonyt. Verik őket, meg is csalják szegény nyomorultakat. De én mondom neked, hogy ennek oka van. Nem tudnak ezek bánni a férfiakkal. Ostobák, és biztosan bennük van hiba. Nézz meg engem. Engem, mint nőt soha nem ért se hátrány, se megaláztatás. A főnökeim,- volt egypár - kifejezetten kedves emberek voltak, ahányszor bevittem a kávét, megdicsérték a frizurámat, ruhámat, egy durva szó el nem hangzott. A családon belül sem ért atrocitás. Tudod, hogy három férjem volt, Pali elvált tőlem, mikor Pirikém, Lalikám még kicsi volt, de még ez a cudar is, minden születésnapomra máig virágot küld. A második a Dani - Isten nyugosztalja - fukar ember volt, de én tudtam mi a beosztás. Mindig kijöttem a pénzből, amit kiszámolt nekem. Mindig volt pénzem a hónap végén is, sőt - nevet szégyenlős büszkeséggel - még félre is tettem, annyira nem tudta szegény, hogy mi mibe kerül. A harmadik, a Nándi? Hát ez míg fiatalabb volt, bizony néha kimaradt otthonról. Tudod, soha nem firtattam, merre jár. Mikor megjött, mindig kedveskedett valamivel. Hozzám bújt és azt mondta:- Tudod anyukám, mindenhol jó, de legjobb otthon. Gondoskodtam is róla, hogy így legyen. Nagyon kedves ember, megbecsüli az otthonát és tisztel engem. Tudod Julikám, érteni kell a férfiakhoz, tudni kell bánni velük. Nem is értem, hogy Ti miért harcoltok? Nézz meg engem, mindig tiszteltek, becsültek és soha nem ért megaláztatás. Mert én tudtam bánni a férfiakkal. Büszkén néz rám, és egy kicsit sajnál. Szeret, de nem érti, hogy nekem, meg a többieknek mi baja. Pontosabban, ő aztán tudja, de nem akar bennünket megsérteni. A baj az, hogy ti - borzadva ejti ki a szót- feministák nem tudtok bánni a férfiakkal. Nem mondja, de gondolja, hogy úgy kell nekünk. Ha én miniszter lennék ( vagy atyaisten), bölcs igazságot szolgáltatnék: A főnök főzzön kávét Sárikának, aki ezért dicsérje meg a főnök bajuszát, Pali öregkori szűkösségében kapjon annyi virágot, amennyit ő vett Sárikának. Mást ne kapjon. Dani, a fukar annyiból jöjjön ki odaát, amennyit Sárika dugi pénzként ügyesen megtakarított. Nándi, a szoknyapecér naponta többször bizonyítsa be Sárikának, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. Mindezt elintézném, ha Sárika ezt igényelné. De Sárika ezt nem igényli. Ő meg van elégedve. Jó neki. Ért a férfiakhoz. Szösszenet II. Utazom a vonaton, mellettem egy kedves ismerős hölgy, akit nagyon érdekel, hogy mit csinálunk a Nők Egyesületénél Én mesélek, ő lelkesedik, milyen remek dolgokat találtok ki, milyen jó nektek. Meghívom. Gyere el Te is! Fagyosan végig mér, és úgy mondja: Tudod, én nem úgy vagyok, mint a feministák, nekem van párom, és már meg ne haragud,j én inkább a páromat választom, nekem ő az első. Nem próbálom meg elmondani, hogy nem kell választani a feminizmus és a párja között. Nem mondom, hogy feminista társnőim többsége jó házasságban él, sikeres gyermekeket nevel, szereti a párját, hódít és hódol, mint más asszony. Nem hinné el. A lábamat mutatom neki. Nem szőrös és most nem kék harisnya van rajta. Ezt elhiszi, mert látja. Ha én lennék a miniszter, a fentiek ellenére nem mondanék le arról, hogy megértessem a feminizmus szó jelentését a magyar közvéleménnyel, noha ezt most még szinte reménytelennek látom. Ezért ha nem akarnám, hogy az első szónál utáljanak, vagy fura bogárnak nézzenek, a feminizmus szó helyett mindig körül írnám a helyzetet. Öööö. Hogyan is? Mindegy. Inkább higgyék azt, hogy dadogok. Nem beszélnék soha a nemek harcáról, csak együtt küzdéséről. Ha én lennék a miniszter, a gender mainstreaming helyett mindig azt a kifejezést használnám, hogy a nemek társadalmi viszonyának alakulása, ami nem fordítása, de legalább magyar meg-közelítése a ködnek, amit akkor markolászunk , mikor el akarjuk kapni a lényegét a világ egyik legbonyolultabb, de mindig és mindenhol másképpen bonyolult férfi-nő viszonyrendszernek. 7. Értékrendünk zavarai (Az uram a képviselő) Szösszenet I. Mindenkit szívesen látunk, aki közénk jön, de nem agitálunk senkit. Tudjuk, hogy mindenkinek rengeteg a dolga, számtalan, egyénenként változó prioritás van, ami megelőzi a közéletet. Most mégis arról beszélgetek egy rendkívül kedves ismerősömmel a buszon, hogy milyen jó lenne, ha eljönne egyesületünk összejöveteleire. Nem politizálunk, csak beszélgetünk. Érdekes előadásaink vannak, mód van arra, hogy Te is elmondd a véleményedet. Csillogó szemmel hallgat és helyesel. Neki sem muszáj úgy élni, hogy a konyhából kilesve kommentálja a TV műsort. Igazad van! Bólogat. Mielőtt elválunk, úgy köszönök el, hogy akkor viszontlátásra, gyere el legközelebb! Visszahúzódik. Akkor eljössz? Tudod az ilyen helyekre Lajos szokott eljárni, néz rám reménykedve. Esetleg Ő. Sajnos nem ismerjük Lajost, de miért ne? Hátha eljönnek legközelebb együtt? Nem tudom. Én is visszahúzódom. Ha én lennék a miniszter, elrendelném, hogy a középiskolában tanítsák a közéletre nevelést, és megnézném, hogy miért van az, hogy a diákválasztásokon a szervezők, a legjobb kortesek a lányok, de a megválasztott vezetők többnyire fiuk. Miért engedik át a lányok a helyet szolgai módon, a se nem okosabb, se nem rátermettebb Lali számára? Szösszenet II. Egyesületünk pártállástól függetlenül egyértelműen kiáll az arra érdemes nő jelöltek mellett. Elmegyünk a jelölő gyűlésre, de nem a jelölt érdemeit hangoztatjuk, hanem annak fontosságáról beszélünk, hogy a társadalom reális igényeinek és összetételének megfelelően kívánatos lenne, ha több nő képviselné a sajátos női értékeket. Kampány összejövetelen vagyunk, az egyik jelölt nő, a másik közismert, népszerű férfi ember. A hallgatóság hetven százaléka nő. A mi fenti tartalmú bevezetőnkre egyetértő tetszésnyilvánítás a reakció. Igaz! Igaz, úgy van! Az egyetértőkhöz csatlakozik a befutónak tűnő férfi jelölt is. Szövegének lényege: „Nagyon nagy tisztelője vagyok a női nemnek: Rengeteget köszönhetek nekik. Az egész életemet, karrieremet nekik köszönhetem. Anyám, feleségem, anyósom, lányaim - elmondhatom, hogy nem kevesebb, mint 5 nő segíti az én hátországomat megteremteni. Örökké hálás vagyok nekik. Nem tudom mi lenne velem nélkülük?!” A nyomaték kedvéért odamegy az első sorban ülő feleségéhez és kezet csókol neki. A hatás frenetikus. Ováció, taps. A nők lelkesednek, a siker egyértelmű. Mi ott állunk, és igen buta képet vághatunk, mert még azóta is nyitott kérdésként motoszkál a fejemben: Na mi ?? Ha én miniszter lennék, nem engedném, hogy képviselő legyen az, akinek az anyósa az ingeiért, felesége az ünnepi beszédeiért, lánya a kocsijáért felelős. Megnézném azt, hogy mire vitték a család tagjai, kételkednék abban, hogy tud-e az az ember szolgálni és emelni egy nagyobb közösséget, ha a család tagjait karrierje érdekében „használja”. További szösszeneteimet helyszűke miatt mellőzöm és mivel tisztában vagyok azzal, hogy miniszterséggel kapcsolatos elvárásaim realitása közel akkora, mint miniszterségem lehetősége, még hét jó tanácsot gyorsan ide illesztek: Ha én lennék a miniszter: 1. Nem téveszteném szem elöl, hogy a nők 80 %- a vidéken él. Életmódjuk, hagyományaik, tapasztalataik őrzik az előítéleteket. Sorsuk nagyon nehéz. Amíg a fővárosi barlangjából a női elit nem lát ki, a nőkkel kapcsolatos idólumok minden reális és hatásos cselekvést megbénítanak. 2. Tréningeket szerveznék a nők számára, ahol megtanulhatnának „köz” szerepelni, de nekik nem oktatnék életidegen gender studies eszmefuttatásokat, hanem praktikus, helyileg használható ismereteket. Ehhez igénybe venném tapasztalt nők segítségét. A civil szervezetekkel összefogva ingyenes, praktikus kézikönyveket készítetnék és tanítatnék. 3. Szerveznék egy image őr mozgalmat, ahol egy kis bizottság ellenőrizné és nem karddal, de kedves humorral kiszúrná és kiszűrné a szatyor vagy oldalborda jelenségeket, a bőszítő reklámokat, és szalonképtelenné tenné a nők rovására otrombán jópofizó urakat. 4. Kezes állat a gép de enni kér. Sokba kerül az Internet. A honlap megteremtése, fenntartása pedig egyszerűen fényűzés. A nők hálózatépítésének lehetősége a háló, amit a mi anyagi viszonyaink között csak felülről lehet megszőni. Pályázatok utján sok és olcsó Internetképzést és lehetőséget biztosítanék. 5. Nálunk mérhetetlenül és érthetetlenül hiányzik a női szolidaritás. Tudatosítani kell a nőkben, hogy nem versenytársai, de lehetőségei egymásnak. Vállvetve és egymás vállán jutunk a hierarchia felső, a döntéseket befolyásoló rétegeibe. Legyen szégyene a közéletben helyet foglaló nőnek, ha nem szolidáris asszony társaival. 6. Megtanítanám a nőket arra, hogy életükben és megnyilvánulásaikban meg tudják a lényegeset különböztetni a lényegtelentől, tudjanak a fontos dolgokra koncentrálni, és röviden, határozottan szólni. Amit egy közszereplés során nem lehet 5 mondatban elmondani, azt nem is érdemes. 7. Állóképesség, humor női tulajdonságok is. Fel kell ezt mutatni. Az írónia fegyver. Tanuljuk meg finom használatát. Végül: szabad-e sírni egy nőnek? Szabad. Sírni mindenkinek szabad. A férfiaknak is? Mindenkinek. De csak röviden.
Huszár Józsefné Júlia 8200 Veszprém Szigethy u. 42.
|
