Közhasznúsági jelentés

az egyesület 2002. évi munkáiról

Az egyesület a 2002. évben alapszabályának megfelelően és  Szervezeti és Működési Szabályzatának előírásai szerint működött. Taglétszámunk 45 és 50 között változott.

Működésünk gazdasági alapját a pályázati úton nyert támogatások képezték.

A támogatásokat  kizárólag a támogatott célok megvalósítására fordítottuk.

                                         (Részletezés a gazdasági jelentésünkben.)

Tagjaink az elmúlt évben összesen  kb. 3000 óra önkéntes, ellenszolgáltatás nélküli munkát végeztek.

Legfontosabb elvégzett munkáink:

 2002. a választások éve volt. Alapszabályunknak és pályázatainknak megfelelően elsősorban  a női jelöltek esélyeinek javításán dolgoztunk.

Megvalósítottuk a "Segítség a választásokon induló asszonyoknak" témájú pályázatunknak mind a négy  fázisát. Ezen belül :

Ezer példányban megjelentettük a "Hiányzol, Éva!" (7X7 útravaló és jó tanács  a választásokon induló asszonyoknak) című könyvet. Az ünnepélyes könyvbemutató február 8-án volt. A könyvnek sikere  volt. Az ország területén  és különböző fórumokon kb. 600 könyvet jutattunk el az érdekelteknek.

Találkozót szerveztünk az országgyűlési képviselőjelöltek és a város asszonyai között.

Választási segédanyagot készítettünk  a női jelölteknek az önkormányzati választásokra. Ezek az anyagok más Veszprém megyei településeken is felhasználásra kerültek.

Bemutatkozási lehetőséget szerveztünk  az önkormányzati  választások nő jelöltjei számára.

"A nők is meg tudják tenni" címmel sikeres tréninget szerveztünk a közéleti nők  felkészítésére.

"Asszonysors  2001" című  Veszprém megyei asszonyok számára írt irodalmi pályázatunkat sikeresen  végrehajtottuk. Az  ünnepélyes  eredményhirdetés után 42 pályázat került be a millenniumi ládába. Ezzel egy időben meghirdettük a Asszonysors 2002 pályázatunkat. Erre összesen 21 pályázat érkezett be.  Ennek zsűriztetése most folyik. Eredményhirdetés a 2003. évi  Gizella napok keretében lesz.

A Szó megmozdít címmel tréninget hajtottunk végre  csökkent képességű gyermekek szülei számára.

A 2002. évben  számítógépet, nyomtatót és Internet hozzáférést  nyertünk. Ezt üzembe helyeztük, így bekapcsolódhattunk az elektronikus levelezésbe. Tagjaink számára  számítógépkezelői tanfolyamot és  Internet képzést biztosítottunk. Az elmúlt év végén  egy pályázat elnyerése (Soros-MONA)  lehetővé tette honlapunk elkészítésének lehetőségét.

Rendezvényeink: 2002.  évben  összesen 14 találkozót szerveztünk. Köztük 4 nagyszabású rendezvényt, egy locsi-fecsit a kertben és egy vidám  év végi búcsúztatót.

Részt vettünk egy két napos tréningen Budapesten a Nők  Közéletéért  Alapítvány  és egy két napos konferencián a PÉCSI SOROPTIMIST  szervezésében.

Kapcsolataink: Rendszeres kapcsolatban vagyunk  a Foglalkoztatáspolitikai  és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságával, az ország számos nőszervezetével. Segítettünk a Várpalotai Nők ÍRISZ egyesületének megalakításában.

A városon belül rendezett, jó kapcsolataink vannak a civil szervezetekkel  és a város önkormányzatával.

Minden csütörtökön délután várjuk tagjainkat és vendégeinket  a civil iroda 201 sz. helyiségében.

 

 

Elfogadva  az egyesület 2003. március 27- i közgyűlésén 

Huszár Józsefné elnök

Kollár Lászlóné társelnök