Sérült emberek szempontjainak figyelembevétele
a családjogi törvényben
(Észrevételek a családjogi törvény hiányosságairól)
Huszárné Júlia vagyok, a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület elnöke. Tagjaink közül egyik legjobban tisztelt társunknak - aki a sérült emberekért hozott áldozatos életéért elnyerte az év nagyasszonya kitüntető címet és aki értelmi sérült gyermekét 22 éves koráig egyedül és példaadóan nevelte - az alábbi nagyon nehéz, de nyilván nem egyedülálló gonddal kell megküzdenie:
1. Társunk 64 évesen gondos szülőként arra gondol, hogy ha ő végleg elmegy, az értelmileg sérülten született Katalinnak - aki élete végéig gondozásra szorul - egy szerény lakóhelyi otthonra be tudjon fizetni. Ennek ára ma kb. 3-4 millió Ft.
2. Férje, aki elvált tőle Katalin 18 éves korában, megszüntette a gyermektartás fizetését. Az anya kérte a bírságot arra, hogy az apa továbbra is járuljon hozzá a gyermek emberhez méltó ellátásának költségeihez. Ezt a bíróság első- és másodfokon is elutasította azzal az indoklással, hogy az apának kevés a nyugdíja (az anyának még kevesebb), és a tartásdíj nem képezheti felhalmozás tárgyát.
3. Az értelmileg sérült gyermeket 18 éves korában gondnokság alá kell helyeztetni, ami azt jelenti, hogy ettől az időtől kezdve a gyámhatóság „segít” a szülőnek a fiatal ügyeinek az intézésében, ami azt jelenti, hogy a gondnokká avanzsált szülő köteles számlával igazolni és a gyámhivatal által jóváhagyatni minden kiadott forintot.
4. A gyámhatóság a gondnokolt vagyonát leltárba veszi, azt is, amit a szülő eddig összegyűjtött számára, a változásokat követi és számon tartja. Minden kiadás a gyámhivatal kezén megy át.
5. A családi háttérrel bíró sérült embereket a családjogi törvény azonosan kezeli az állami gondozottakkal, holott ők nem tudnak dolgozni, munkából származó bevételük nincsen, soha nem is lesz.
6. A gyámhatóság gyakorlatilag gondnokság alá helyezi azt a szülőt, aki sérült gyermeke 18 éves koráig minden ellenőrzés nélkül küszködhetett, akit addig senki sem ellenőrzött és segített. Ennek az életkornak az elérése a sérült esetében semmi jelentőséggel nem bír!
Erre a furcsa bánásmódra az a válasz, hogy nincs szabályozva sehol az, hogy hogyan kell eljárni ebben a különleges helyzetben.
Kérdésünk: hogyan lehetne segíteni a szülő gondnoknak abban, hogy emberi helytállását, tisztességét alapul véve - a gyámügyi tisztviselők engedélyéhez nem kötötten - tudjon gondoskodni gyermeke személyre szabott speciális igényeiről, és hogyan halmozhatna fel saját takarékosságából ne adj isten „támogatásból” arra az időre, amikor a sérült ember végleg magára marad?
Kérésünk az, hogy jogszabályok alakításánál vegyék figyelembe azt a speciális helyzetet, amit a gondnokolt emberrel való törődés jelent. A szülő gondnoknak legyen joga megfelelő szakmai tájékoztatás igénybe vétele mellett eldönteni, hogy mi a legjobb saját gyermekének és milyen módon tudja gyermeke személyes jövőjét biztosítani.
Veszprém, 2005.01.02. Huszár Józsefné Júlia
a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület elnöke