Van-e választási lehetőség?
Nincs igazi választási lehetőség,
mert:
1. Nincs nagy választék, csak az adott pártok adott jelöltjei vannak az
étlapon A magyar választási rendszer nagyjából bebetonozódott. Új párt
alakulásának szinte alig van esélye. Aki a kis pártokra szavazna, fél,
hogy az ő szavazata elvész, mert a saját jelöltje úgy se kerül be a
parlamentbe. A választék hiánya sok embert visszatart a szavazástól.
2. Ugyanazokat az arcokat látjuk nagyjából a rendszerváltás óta. A
jelöltek arcát, életét, szövegét jól ismerjük, de nem ismerünk más friss
embereket. Nincs is esélyük a bemutatkozásra. A választópolgár jobb híján
szavaz egyik vagy másik jelöltre vagy pártra, vagy el se megy szavazni.
3. Fontos lenne minden jelölt megismerése, de a választók többsége nem
megy el a választói gyűlésekre, illetve csak a saját jelöltjének a
bemutatkozására megy el. A másik személyiségét aszerint ítéli meg, hogy
melyik TV csatornát hallgatja. A média mérhetetlenül torzít. A politikai
ellenfél az „ellentábor” csatornáján nem jön át, mert a lehető
legelőnytelenebbül mutatják.
4. A pártok programjai nem adnak jó választási lehetőséget. Nincs nekik
saját, a másiktól jól elkülöníthető markáns programjuk. A csábító
ígéretek lebegnek a levegőben. A polgár csak kapkodja a fejét, és kezd
nem bízni. Minél többet mondanak neki, annál bizalmatlanabb - és
joggal.
5. Ma a választó polgárok legtöbbje az ösztöneire hallgat és rendkívül
befolyásolható. Nincs nagyon jól definiált saját érték rendje. Ki megy az
utcára és képes ököllel menni a másiknak csak azért, mert annak ellenkező
véleménye van. Érett, felelős gondolatok az emberek többségének a fejéből
hiányoznak.
6. A választók többsége azt hiszi, hogy a választás élet - halál kérdése.
A megélhetési politikusoknak talán döntő élethelyzet, de a választónak nem
az. A pártok pánik kampányt folytatnak. „Most, vagy soha” hangulatot
sugároznak, és mindent elkövetnek, hogy bennünket lázas állapotban
tartsanak. Ezért kell a népet az utcára vinni. Ott azután jól lázba jön.
De tud-e a lázas ember gondolkodni?
7. Szerencsére mi nem parlamentben élünk, hanem egy komplett civil
világban, ahol az alkotmány vigyáz arra, hogy a játékszabályok
betarttassanak. Tehát a legtöbb embernek nem dráma az, hogy ki győz a
képviselőválasztáson. Az intézményeket és a civil világot kell védeni úgy,
hogy az védekezőképes legyen. A társadalom végül is egy érzékeny
egyensúlyban levő szerkezet alapján nem a politikusok segítségével, de az
ő működésük ellenére is megóvható. Nem azt nézném, hogy ki mekkorát ígér,
hanem azt, hogy ki a reálisabb, demokratikusabb gondolkodású ember.
8. Állampolgári öntudatunk részévé kell lenni, annak az érzésnek, hogy a
képviselő függ tőlem és nem fordítva. Nem igaz, hogy ők tudják, mi a jó
nekem. Azt tudják, hogy mi a jó maguknak. Az általuk vélt közérdek
nevében járnak el, és a nemzet nevében bölcs mindegyik. A polgárnak fel
kell nőni ahhoz, hogy mögé lásson a lózugoknak.
9. A nők megint majdnem teljesen kiszorultak a magyar parlamentből. Ezen
már nem sokat lehet javítani. A zárt macsó rendszer nem teszi lehetővé,
hogy egy normális arányú parlament létre jöjjön. Nem igaz, hogy nincsenek
rátermett nők. A férfiak tetszelegve csak magukat nézegetik a politika
tükrében, és nem látnak ki a fejükből. Körül vannak véve okos, ügyes
nőkkel, akik az ő munkájukat segítik. Mi lenne velük nélkülünk? Ez a
kérdés, a mi olcsó, erőtlen vígaszunk. Gettónkat üveg korlát veszi körül.
Veszprém, 2006. március
végén
Huszárné Júlia