ARS POETICA


A VENŐKE
saját történetének szerzője és szereplője
 

Azt gondoljuk, hogy ez az igazi „civilség” lényege. A szabadság levegője lehetővé, a körülmények pedig szükségessé tették, hogy Veszprémben létrejöjjön egy nőszervezet, amely 1995 tavaszán igazi fűgyökér módjára kapaszkodott meg a veszprémi sziklákon. Azóta itt vagyunk és tesszük a dolgunkat. Célunk társainkkal összefogva az, hogy értékeink megőrzése mellett új értékeket hozzunk létre, és adjunk hozzá magánéletünk és városunk történetéhez. Kitaláljuk, mi legyen, azután megnézzük, hogy meg tudjuk-e tenni, majd megtesszük és újra kitalálunk valamit.
Jól érezzük magunkat ebben a városban.
Tagjaink sokoldalú, elkötelezett, színes személyiségek, akik ott vannak a város civil szervezeteiben, kulturális eseményein, és a háttérben a munkájukkal, tehetségükkel a királynék városának szerény, de szívós hétköznapi királynői. A város életében ők színes virágok.

Értékmegőrző tevékenységünkhöz tartozik az

Asszonyok vallomásai az utókornak

témájú pályázat során létrejött, az Eötvös Károly megyei könyvtárban őrzött millenniumi emlékládánk, ahol több, mint ezer oldal, a tájjal és az asszonyok által átélt történelemmel foglalkozó nagyon értékes asszonyírást őrzünk az utókor számára. A láda tartalmából könyvet adtunk ki 1000 példányban „Mi visszük át.” címmel. Ugyancsak a megőrzött értékek közé tartozik dr. Praznovszky Mihály könyve, amelyet egyesületünk adott ki

Királylányok, múzsák, hitvesek 
Női sorsok a magyar történelemben

címmel. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50 éves évfordulójára

Ifjúságunk sötét gyöngyszemei

címmel nagyszabású pályázatot valósítottunk meg. Az 1000 oldal megismételhetetlen visszaemlékezést míves 56-os emlékládánk, és remélhetően egy szép könyv fogja őrizni. 1956 hős veszprémi asszonyainak a város panteonjában a Haláp hegyről leálmodott, Lugossy Mária szobrászművész által megalkotott bazalt kővel állítottunk emléket.

A másik nagy területünk a nők közéletiségének elősegítése. Ezzel foglalkozik első könyvünk, A Nőszemközt az ezredfordulóval. Egyik projektünk volt a fiatal lányok felkészítése a közéletre, segítség a választásokon induló asszonyoknak Megírtuk a választásokon induló nők kézikönyvét, a Hiányzol Éva!-t Pénz hiányában nem tudtuk kiadni nyomdakész, lemezen levő könyvünket a Hiányzol. Ádám! címűt, ami a hagyományos kapcsolatok felbomlásával, illetve a nemek közötti kapcsolatok megoldandó problémáival foglalkozik.
Tagjainknak informatikai képzést biztosítottunk, és országos női levelező listákon nyilvánítunk véleményt a nőket érintő kérdésekben. Aktívan segítettük a nők EU ismereteit, és az EU parlament mellett működő Európai Női Lobby közgyűlésén Londonban, Prágában és Stockholmban módomban volt betekinteni azokba gondokba, amelyek a 25 tagország asszonyait szinte minden országban érintik. A legnagyobb női ernyőszervezet levelezőlistáján módunkban van véleményt nyilvánítani.
Elindítottuk a „Több nőt a magyar döntéshozatalba!” mozgalmat. Harmincnál több civil szervezet és nagyon sok egyéni támogató ért velünk egyet abban, hogy a magyar közélet jobbá, hatékonyabbá válna, ha a nők elfoglalhatnák a döntéshozatalban az őket megillető helyet.
Az erre vonatkozó törvényjavaslat a feudális magyar parlament macsó falán egyelőre nem tudott átjutni.
Jelenleg számos feladatunk megoldásán túl azon dolgozunk, hogy a dunántúli nőszervezetek megtalálják egymást, erős női háló jöjjön létre, aminek a célja egymás segítése, nőtársaink érdekeinek védelme. Elindítottuk "Erős női háló Pannóniában"  projektünket, amelynek keretében Pannonnet néven internetes csoportot, ill. levelező listát hozunk létre. A háló keresztelője 2008. május 24-én lesz.


Mi a gondunk és mit szeretnénk?
Hétköznapi gondjainkon - a pénz és az idő hiányán túl- ami problémánkat okozza, világjelenség, és hosszú idő, türelem kell a megoldásához. A mai nő képzettségénél, világlátásánál fogva integrált, sokoldalú személyiség, aki nem éri be az anyai hivatással, vagy a nőként learatott hódolattal. Szüksége van arra, hogy ki tudjon bontakoztatni minden benne rejlő gyönyörű képességet, hogy a tudását saját és nagyobb közössége hasznára kamatoztatni tudja. Ez az igény áll szemben azzal a realitással, hogy a mai nők nehezebb és összetettebb terheket hordanak elődeiknél.
Hosszú az út, amíg férfi társaink is felismerik, amit a fejlettebb országok társadalma már tud, és gyakorol, hogy a nők képzettségének, tehetségének a közéletben való felhasználása mindannyiunk érdeke.
Egyszerű szóval: csak egymást tisztelve és segítve, társainkat emelve lehetünk boldogok.


2008 tavaszán
 

Huszár Józsefné Júlia